udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Váradi József Szakközépiskola
2005. március 15.
A háromszéki városi iskolákban hét tanító elveszítheti eddigi állását, mert kevés gyermek iratkozott be első osztályba a tanfelügyelőség által szabott határidő leteltéig. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, a vidéki iskolákban a gyereklétszámtól függetlenül megalakulnak az önálló vagy az összevont első osztályok, ez azonban a városokban nem lehetséges. Háromszék beiskolázási tervében 53 városi első osztály szerepel, az eddig beiratkozott gyerekek létszáma alapján csak 46 alakulhat meg. Sepsiszentgyörgyön öttel, Kézdivásárhelyen és Baróton egy-egy osztállyal kevesebb indulhat ősztől. A sepsiszentgyörgyi Kiss Árpád Általános Iskolába egyetlen gyerek sem iratkozott be első osztályba. Ez az első megyeszékhelyi tanintézet, amely az önfelszámolás határára jutott. A főtanfelügyelő hangsúlyozta, évek óta csak a belvárosi iskolák teljesítik a beiskolázási terveket. A Mikes Kelemen, a Székely Mikó, a Mihai Viteazul és a Váradi József tanintézet elszívó hatást gyakorol, amióta megszűnt a körzetesítés, és a szülők szabadon választhatják meg, melyik iskolába íratják gyermeküket. /Bíró Blanka: Harc iskolák és óvodák között. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./
lapozás: 1-1